Halihó! 🙂
Engem Lillának hívnak. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Egyetemen végzem tanulmányaimat magyar- és etikatanár szakon, valamint drámapedagógia szakirányt végeztem. Szeptembertől egy általános iskolában kezdem meg az egyéves gyakorlatomat felsőtagozatos tanárnéniként.
A gyerekekkel mindig is könnyen szótértettem. A velük való foglalkozás során igyekszem erősíteni őket abban a tudatban, hogy kivételesek, ügyesek és tehetségesek, bármihez fogjanak is, képesek megcsinálni azt. A legfontosabb, ami véleményem szerint a gyerekekkel való foglalkozáshoz kell, a közhiedelemmel szemben nem a türelem, hanem az elfogadás, a megértés és az odafigyelés. Csodálatos érzés, mikor egy gyerkőc a bizalmába fogad, megnyílik, mesél, és biztonságban érzi magát mellettem. Ilyenkor úgy érzem már megérte. Adhattam neki valamit. Úgy gondolom elég közvetlen vagyok, így könnyedén tudok kapcsolatot teremteni mind a gyerekekkel, mind a felnőttekkel.
Egy-egy foglalkozás során számomra az a legfontosabb, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, ennek érdekében rugalmas vagyok a programokat illetően. Hiszen nálunk csak a MOSOLY számít! 😀 Nem tudnék kiemelni egy programot, amit a legszívesebben csinálok, az egészet imádom, úgy, ahogy van.
Sára vagyok, 20 éves. Jelenleg kozmetikusnak tanulok, nagyon kreatívnak tartom magam, ezért esett választásom erre a szakmára. Imádok gyerkőcök társaságában lenni, nagyon boldoggá tesz a velük töltött idő. Életem során sok sportágat kipróbáltam már, de a tánc áll legközelebb a szívemhez. Az animátorkodásban megtaláltam azt a munkát amit teljes odaadással, őszinte mosollyal végzek.

Viola vagyok, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban végeztem, 15 évet jazz-balettoztam, tanultam énekelni és hangszeren játszani is.
Legjobban a kézműves foglalkozásokat érzem magamhoz közel, de szeretem a vízi tornát és a minidisco-t is. Mégis legjobban magukat a gyerekeket szeretem a maguk kíváncsiságával, tisztaságával és képzelőerejével. Amellett, hogy jól szórakoznak, fejlődik a finommotorikus képességük a kézművesség, a tánc-készségük, állóképességük a minidisco és a vízi torna, és a szociális készség a közös játékok által.
Ezek azok az okok, amik miatt szeretem ezt csinálni. Fejlesztjük a gyerekeket úgy, hogy közben ők is és mi is jól szórakozunk.